A felebaráti szeretet

A gondolkodó ember hamar belátja, hogy sokkal egyszerűbb és szebb lenne az élet, ha minden halandó a felebaráti szeretet elveit követné. Eric Fromm írja: "A felebaráti szeretet azon az élményen alapul, hogy mindnyájan egyek vagyunk. A tehetség-, intelligencia és tudásbeli különbségek elhanyagolhatók a minden ember számára közös emberi lényeg azonosságához képest." Ez igaz. Inkább az a probléma és az igazi kérdés, hogy miként lehet eljutni erre a meggyőződésre?

Jézus nem a felebaráti, hanem az Isten-szeretetet helyezi első helyre: "Szeresd azért az Urat... Ez az első parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat." (Mk 12,30-31) A sorrend nem véletlenül alakult így. Gondoljunk arra, hogy hány gyermek nő fel úgy, hogy gyakorlatilag születésétől kezdve gyűlöletet oltottak szívébe. Maga sem tudja miért, de gyűlöli nagyszüleit, szomszédait, a cigányokat, magyarokat... Így tanulta, ezt tartja helyénvalónak. Akkor lenne lelkiismeret-furdalása, ha nem gyűlölködne, hiszen körülötte mindenki ezt teszi. Az ilyen embernek hiába magyarázom, hogy szeresse felebarátait, hogy minden ember egyenlő, hogy ne nézzünk a tehetség-, intelligencia és tudásbeli különbségekre. Azért hiába, mert miután befejeztem hozzá intézett szózatom, visszatér gyűlölködő környezetébe és minden ott folytatódik ahol abbamaradt.

Nem az észt, hanem a szívet kell meggyőzni. A szívvel kell megértetni, hogy a világmindenség legnagyobb hőstette az, ha szeretni tudok. Jézus szeretete akkor is működött, amikor gyűlölködők vették körül. Nem szakadt el a "cérna", nem kezdett szitkozódni, nem szórt átkot az őt ostorozókra, megfeszítőkre.
Mindebben az a szép, hogy a szeretetnek ez a megnyilvánulása nem csak egyes beavatottak erénye. A legegyszerűbb, legműveletlenebb emberek is - akár egyik pillanatról a másikra - képesekké válhatnak a felebarát szeretésére. Ez pedig nem az elme, hanem Isten munkája. Ha igazán szeretjük őt, megtanít minket arra, hogy egymást is szeretni tudjuk.