A kitárulkozás

"Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből" - idézi Jézus a Tóra közismert parancsát egy érdeklődő írástudónak. Sokszor olvastam ezt az igét és sokszor idézem is prédikációimban. Szeretni Istent? Rendben, semmi gond. De azért valami mégiscsak szöget üt a szívembe.

Ha valakit igazán szeretünk, kitárulkozunk előtte. Minél inkább szeretjük a másikat, annál kevesebb a titkunk, annál több mindent osztunk meg magunkból. Szép dolog is a szeretet - amíg van. Mert ha egyszer eltűnik... Na, akkor nagy a baj. Talán ezért olyan hangosak a válások, hiszen olyan valakivel szakad meg a kapcsolat, aki ismeri a titkainkat. De mi az, hogy ismeri!? Ki is teregeti, közhírré teszi, szétkürtöli... A csalódott felek ilyenkor általában fogadkoznak, hogy ők ezután a nők/férfiak közelébe se mennek, mert az összes nő/férfi csaló, hazug, szélhámos... De további következtetések is megszületnek, például, hogy "ezután sokkal óvatosabb leszek, senkinek nem adom ki a titkaimat". Aztán jön egy újabb szerelem, egy újabb kitárulkozás és - sajnos sokszor - egy újabb csalódás. Csoda, hogy olyan sok bizalmatlan ember él körülöttünk?

Isten nem csak azt kéri az embertől, hogy "szeress", hanem ezt: teljes szívből, lélekből, elméből és erőből szeress. Vagyis teljesen tárulkozz ki előttem, az Isten előtt és ne takargass semmit. Rögtön az első igazán mély istenélmény el is vezet minket ehhez a kitárulkozáshoz, amikor felfedjük bűneinket. Olyan bűnöket, melyekről addig senkinek sem akartunk beszélni, vagy lehet, hogy akartunk volna, de nem tudtunk, mert nem éreztük azt, hogy titkunk a másik ember szívében biztonságban lenne. Istennel kapcsolatban nincsenek ilyen talányok. Ő nem fog kiadni bennünket, nem fogja szétkürtölni dolgainkat, nem hagy cserben bennünket; ő úgy szeret, ahogy más nem tud. Mindig is erre a szeretetre vágytunk. Ezt keresi az ember már a szüleiben, majd a társában, vagy a gyermekeiben, és ezért csalódunk, mert idővel rájövünk, hogy ilyen szeretet nincs. Legalábbis a földi halandókban, hiszen akarva-akaratlanul csalódásokat okozunk még a szívünkhöz oly közelállóknak is. Ezért kellene komolyan venni az Igét és mindennél jobban szeretni az Istent, hogy az emberi kapcsolataink is helyükre kerüljenek. Ha a szeretet-létrán nem az Istené az első hely, akkor odabiggyesztünk majd mást - egy barátot, a társunkat, a gyermekünket - és istent csinálunk belőle. Csendesen jelzem: ebbe a pozícióba eddig mindenki belebukott. Faraghatunk újabb és újabb istenpótlékokat, de átütő sikerre ne számítsunk. Ezért ez az első parancsolat: szeresd az Urat. Ha őt szeretjük, ha ezt teljes szívvel, lélekkel, elmével és erővel tesszük, akkor egymást is szeretni fogjuk. Örülök, hogy erre ma is lehetőséget kapunk.