A tehetetlenség

Néhány éve műtötték a térdemet. Gerincbe kaptam érzéstelenítő injekciót. A műtét után átvittek a szobámba és mondták, hogy néhány órán keresztül ne mozogjak. Később jöttem rá, hogy ha akarnék sem tudnék. A műtét után ugyanis még órákig hatott az érzéstelenítő. Néztem a lábaimat és úgy éreztem, mintha deréktől lefelé nem én lennék. Nem tudtam megmozdítani még a kisujjamat sem. Borzasztó volt ez a bénaság, tehetetlenség.

Jézus keresztere feszítésével kapcsolatban olvassuk a következőket: "A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!" (Jn 19,25-26) Micsoda kiszolgáltatott helyzet! Egy asszony, egy édesanya ott áll fia keresztje alatt, látja, hallja annak szenvedését, de semmit sem tehet érte. Nem tudta kimosni, bekötözni sebeit, nem tudta csillapítani lázát, nem tudott mellé ülni, kezét a homlokára tenni... Még megitatni sem tudta amikor Jézus így kiáltott: szomjazom. Mária csak állt, sírt és tehetetlenül nézte fia haláltusáját és hallgatta a gúnyolódók megjegyzéseit. Borzasztó pillanatok lehettek ezek.

Néha úgy hozza az élet, hogy mi is átéljük ezt a bénultságot. Van, hogy valaki, akit szeretünk, szenved, és nem tudjuk enyhíteni szenvedését. Pedig mennyire szeretnénk! Lessük kívánságát, virrasztunk, költekezünk, sütünk-főzünk - hátha valami segít. Aztán szembesülni kell azzal, hogy a szenvedések egyre mélyebbek, a szó egyre halkabb, hogy tehetetlen a beteg és az ápoló is, sőt, talán még a gúnyolódók is megjelennek, akik tudni vélik a bajok eredetét, akik isteni büntetést látnak a szenvedések hátterében.

Talán Mária is remélte egy ideig, hogy valami csoda fog történni. Remélte, hogy eljön Illés, vagy a 12 sereg angyal, vagy bárki, aki fordulatot hozhat ebbe a hihetetlenül igazságtalan történetbe. De nem jött a szabadítás. Csendben maradt az ég. Nem volt imameghallgatás, Jézus kilehelte lelkét.

Sokan tudnak ma is azonosulni Mária érzéseivel, fájdalmával. Lássunk azonban túl a szenvedésen! Higgyük el, hogy lesz viszontlátás, hogy egy olyan ország vár ránk, ahol az élet mentes a bűn mindenféle következményétől, ahol "a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel 21,4). Nem vagyunk mindenható urak, nem tudunk enyhíteni minden szenvedést, de a reménység ott élhet a szívünkben. Az a reménység, hogy Isten jobbat készített el az őt szeretők számára. Higgyünk Krisztusban, fogadjuk el az ő megváltását és teljen meg szívünk reménységgel, hiszen - ahogy az ének mondja - "mit Isten ígért, szilárdan állja".