Legyen világosság!

Számos érdekesség fedezhető fel a gadarai megszállott történetében (Mk 5). Ezek közül az egyik a gadaraiak Jézushoz való viszonyulása. 

Tudjuk, sejtjük, hogy a városlakók élete nem lehetett egyszerű, hiszen egy tébolyult, sírboltokban lakó, őrjöngő ember tartotta félelemben őket. Azt is tudjuk, hogy próbáltak úrrá lenni a helyzeten, hiszen kötelekkel, majd láncokkal is megkötözték a megszállottat, de ő ezeket letépte magáról. Ilyen kudarcok után érkezett Jézus erre a vidékre, és lám-lám, megszabadította a megszállottat.

A szabadulásnak viszont ára is volt. A tisztátalan lelkek ugyanis egy közeli disznónyájat szálltak meg, mire a mintegy kétezer sertés eszét vesztve a tengerbe rohant. A kondások a történteket elmesélték a városlakóknak, akik az esetet hallva nem lelkesedtek annyira, mint mi, a történet mai olvasói, hiszen akárhonnan nézzük is, kár érte őket. A kondások valószínűleg nem a saját állataikat őrizték, legeltették, ők csak fogadott munkások voltak. A disznók tulajdonosai a városból kirohanó emberek lehettek. Egyáltalán nem érdekelte őket, hogy az egykori megszállott most ott ül Jézus lábainál értelmesen, felöltözötten. Őket a disznóik érdekelték. Nem is csoda, hogy a megtisztult ember később azzal a kéréssel áll elő, hogy hadd menjen Jézussal. Én sem szívesen laknék egy olyan városban, ahol a disznó fontosabb mint az ember. Ennek ellenére Jézus maradásra kéri legújabb követőjét, aki készséggel eleget tesz a kérésnek. A történetben egyetlen félmondat sem utal arra, hogy Gadara lakosai örültek volna a csodának, sőt, ezt írja a Biblia: "Ekkor esengeni kezdtek, hogy távozzék el a határaikból" (5,17).

A városlakók kérése mögött nem csak a disznóveszteség miatt érzett keserűség és düh állhatott, hanem a félelem is. Tudjuk, hogy a zsidó törvények értelmében a disznó tisztátalan állat. Mivel Gadarában a törvény ellenére tartották és tenyésztették ezeket, sejthető, hogy a Tóra egyéb rendelkezéseit is figyelmen kívül hagyták. Vajon mit látott volna Jézus, ha útját folytatva bemegy Gadarába? Talán ezen gondolkodtak el a városlakók is és ezért kérték a Mestertől, hogy távozzon. Nem akarták, hogy beleavatkozzon életükbe, hogy rámutasson egyéb tisztátalanságaikra. Mindenkinek jobb így - gondolhatták, de tévesen.

Jézus a világ világossága. A világosság jó, persze csak akkor, ha nincs rejtegetni valónk. A gadaraiaknak volt. Zákeusnak is, de amikor Jézussal leült egy asztalhoz, amikor engedte, hogy a világosság beragyogja szívét, ezt a meglepő kijelentést tette: "vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással vettem el, négy annyit adok helyébe". Ez gazdaságilag veszteség, de lelkileg olyan nyereség, amit az ember nem cserélne fel földi javakra. Ettől estek el a gadaraiak. Féltették vagyonukat, a még esetleg megmaradt disznóikat, rejtett bűneiket. Ezért gondolták, hogy jobb, gazdaságilag is kifizetődőbb a sötétségben maradni, mint Jézusnak engedni. Szegény emberek! Életük legrosszabb döntését hozták meg.

Jézus kijelentése egyértelmű: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága." (Jn 8,12). Higgyünk neki és engedjük, hogy az Ő világossága töltse be mindennapjainkat, hogy majd az Ő világosságában élhessük síron túli életünket is!