Közel van!

Ha valaki szeretné tönkretenni a napját, üljön le beszélgetni egy lelkileg sérült emberrel. Például egy egyedül élő nyugdíjassal, akit nem látogatnak a gyermekei, vagy egy válófélben levő férfivel, asszonnyal, egy munkanélkülivel, egy eladósodottal, egy beteggel... Garantálom, hogy már a beszélgetés első perceiben ömleni kezd a panasz, a miértek, a szitkozódás, ami csak akkor marad abba, ha búcsút veszünk. Ha tudunk. Mert egy panaszos lelkű embertől elválni is nehéz. Csak mondja, mondja, szinte levegővétel nélkül, hiszen örül, hogy végre valaki előtt kiöntheti sérelmeit. Ettől persze mi, a hallgatók nem leszünk boldogok. Néha teszünk egy-egy erőtlen kísérletet arra, hogy a beszélgetést pozitívabb irányba tereljük, de ezek mind zátonyra futnak. Ilyenkor néha fogadalmat is teszünk: soha többé. Mármint soha többé nem leszek olyan óvatlan, hogy ezzel az emberrel leálljak beszélgetni. Aztán ha az élet mégis egymás mellé sodor bennünket, keresünk és találunk is valami kibúvót, ami miatt most egyszerűen nincs több időnk csak annyi, hogy köszönjünk és fussunk tovább. Ezt persze mindeni megérti, hiszen a világ tényleg ilyen: mindig rohanni kell.

Az isteni hozzáállás más. Megdöbbentően más. Dávid ezt írja a 34. zsoltárban: "Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket". Vagyis nem menekül, nem mentegetőzik, nem "áll égnek a haja" ha egy panaszos lelkűvel van dolga. Sőt! Ha lehet, hozzájuk még közelebb férkőzik. Jézus sem titkolja ilyen irányú elkötelezettségét: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre" (Mk 2,17). Vagyis pont azokkal "bíbelődik", akiket mások elkerülnek. A sebzett lelkűekre kíváncsi, azokra, akik engem vagy másokat lefárasztanak, megterhelnek, kiborítanak.

Közel van az Úr... Evangélium ez számomra is. Eddig úgy beszéltem magamról, mint mások bajainak fáradt hallgatójáról, de be kell vallanom: időnként én is belevágódok a panaszkodók székébe. Időnként belőlem is csak folyik a keserűség és ha belegondolok, rá kell jönnöm: én is fárasztó vagyok. Milyen jó, hogy Isten nem utasít el még a leggyengébb pillanataiban sem. Közel van az Úr - a megtört szívekhez is. Köszönöm Uram!