Aki nem hitt a csodákban

Ernest Renan XIX. századi vallástörténész meglehetősen furcsa képet festett Jézusról a Jézus élete című, 1863-ban írt könyvében. Nem csoda, hogy műve az akkori egyház heves tiltakozását váltotta ki. 

Ernest Renan eleinte papnak készült, teológiai tanulmányokat is folytatott, majd a katolikus egyházból kiábrándulva elfordult addigi hitétől. Negyven éves volt amikor megírta a már említett, viharokat kiváltó könyvét. A tiltakozás nem volt ok nélküli. Ernest Renan ugyanis egy olyan Jézust mutat be könyvében, kinek alakja, munkássága korántsem volt olyan csodálatos, mint ahogy azt a Biblia állítja. Véleménye szerint az akkori emberek tudatlanságának és az utókor rajongásának köszönhető, hogy Jézus azzá vált, akiben hiszünk.

Tagadta a csodákat. Ezt írja: "Még kevésbé ismerte (Jézus) a görög tudomány által megteremtett új eszmét, mely talpköve minden filozófiának, s melyet a modern tudomány fényesen igazolt, vagyis azt, hogy figyelmen kívül kell hagyni a természetfölötti erőket, melyeknek a régi korok naiv hite a világegyetem kormányzását tulajdonította. Csaknem egy évszázaddal előtte Lucretius bámulatos erővel fejezte ki a természet általános törvényeinek hajthatatlanságát. A csoda tagadása, az a gondolat, hogy a világban törvények parancsára történik minden, s hogy ebben semmi része a felsőbb lények személyes beavatkozásának, polgárjogot nyert mindazoknak az országoknak nagy iskoláiban, amelyek befogadták a görög tudományt. ... Jézus mit sem tudott erről a haladásról." (115. o.)

De akkor mi állhat az evangéliumok számos csodaleírása mögött? "Jézus egyik leggyakrabban alkalmazott gyógymódja az exorcizálás volt, vagyis a démonok kiűzése. Akkoriban mindenki hajlott rá, hogy higgyen a démonokban. [...] Szíriában még ma is őrültnek tartják, vagy 'démontól megszállott'-nak (a kettő egyet jelent, medzsnun) azt az embert, aki voltaképp csak hóbortos. Ilyen esetekben egyetlen szelíd szó is elég volt a démon elűzéséhez. Bizonnyal ilyen eszközöket alkalmazott Jézus." (274, 276. o.) Azért megnéztem volna, hogy Renan, vagy más hogyan gyógyítja meg azt a fiatalembert, aki nyilván merő hóbortból hol tűzbe, hol vízbe vetette magát, vagy mit kezdett volna a gadaraival, akit a szép szavakon túl kötelekkel és láncokkal is próbáltak jobb belátásra téríteni, de ő ennek ellenére őrjöngve élte életét a városon kívüli sírboltokban.

Hasonlóan furcsa elképzelése volt Jézus feltámadásáról is. Máriának arra a kérdésére, hogy ki vitte el az Úr testét a sírból, ezt a választ adja: "A rajongás, amely mindig is hiszékeny... Magdalai Mária erős képzelete igen nagy szerepet játszott ebben a hitben" (397. o.)

Így jutott el Ernest Renan egy teljesen átlagos, hétköznapi Jézushoz, aki - szerinte - pusztán az emberi rajongásnak és naivitásnak köszönhetően lett Mester, Krisztus. Sajnálom Renant és követőit egyaránt. Sajnálom, mert könyve alapján kimondható: soha, még teológus korában sem volt személyes találkozása Jézus Krisztussal. De sajnálok mást is, mégpedig azt, hogy sem papjai, sem teológushallgató társai nem tudták neki bemutatni az élő, feltámadt Jézus Krisztust, a dogmákkal, kritikával, kiközösítéssel és egyéb fenyítő eszközökkel pedig - ahogy a példa mutatja - semmire sem mentek. Renan számára Jézus csak egy legenda, mesekönyvbe való figura maradt.

Körülöttünk is élnek emberek, s hogy ők miben hisznek, rajtunk is múlik. Látják bennünk az Urat, az élő, csodatevő, mindenható Jézust? A III. században élt Cipriánus tudós ember volt, aki "oltalmazta a pogány vallást sok ideig". Aztán megismert egy papot, Ceciliust, aki olyan nagy hatást gyakorolt rá, hogy keresztény lett, mártír keresztény. Ez hiányozhatott Renan életéből. Olyan valaki, aki nem dogmákra, rendeletekre, egyházi visszaélésekre, beszűkült gondolatokra, hanem a lényegre mutat rá. Imádkozzunk azért, hogy életünk lehessen út Jézus számára a körülöttünk élők szívéhez!