Manapság ez elképzelhetetlen. Az elmúlt hetek viszontagságos időjárása rávilágított: ha nincs áram, végünk. Nem tudunk mosni, hűteni, fűteni, főzni, tévét nézni, internetezni, világítani... Észre sem vettük és függők lettünk. Áram-függők. Megszoktuk, hogy minden gombnyomásra működik és ez baj. Nagy baj. Bármilyen furcsa is, a világ lakosságának ötöde egyáltalán nem jut áramhoz - és mégis élnek. Nem azt mondom, hogy ugorjunk vissza a kőkorszakba, csak a kiszolgáltatottságunk és a tehetetlenségünk nem tetszik. Például az, hogy a családok "megkergülnek", ha egy estét tévé nélkül kénytelenek eltölteni, vagy ha nincs internet. A társas játékokat még csak-csak megvesszük karácsonyra, de az ünnepnapok elmúltával felkerülnek valamelyik szekrény tetejére és feledésbe merülnek. Nincs rájuk igény. Nem tudnak versenyezni Jim Carrey-vel, vagy Bruce Willis-sel. Talán azért sem, mert a tévé előtt ülve és azonosulva az akcióhősökkel mindig nyertesnek érezzük magunkat, a társasjátékban pedig vesztenünk is kell. Ráadásul az arányok is elég elkeserítőek, mert ha hatan játszunk, csak egy győzhet, a többi pedig... A lényeg, hogy veszteni nem szeretünk és nem is tudunk. A tévé erre nem tanított meg.
Lehet, hogy a "világvégéhez" nem is kell kénköves eső, csak egy kis áramszünet? Áram nélkül hogy működik a tőzsde, a pénztárgépek, az utcai jelzőlámpák? Hogy fogunk telefonálni vagy kenyeret szelni az elektromos késeinkkel? De ne csak ezt az oldalt lássuk. Szívesebben gondolok egy-egy olyan estére, amikor a gyertya fénye mellett beszélget, játszik, imádkozik a család. Talán érdemes lenne idejében váltani és megtalálni már most, a lámpafényes időben az egymásra és Istenre szentelhető időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.