Minden este lefekvés előtt olvasunk egy szakaszt a Bibliából. Miután ez megtörténik, megkérdezem a gyerekeket, hogy miről olvastunk, majd azt, hogy ez alapján miért lehetne imádkozni. Tegnap a megdicsőülés hegyén "jártunk", ahol Jézusnak megjelent Mózes és Illés, és ahol Péter felajánlotta, hogy társaival közösen építenek három hajlékot. Miután a gyerekek saját szavaikkal elmesélték a történetet, feltettem a kérdést: nos, akkor ma este miért imádkozzunk? Nagy csend lett. Végül Filemon adta meg a választ: hát azért, hogy ne legyünk hajléktalanok... Habár ez sem haszontalan kérés, a nevetés után azért találtunk olyan imatémát is, ami közelebb állt a szívünkhöz.
Az imádság érdekes dolog. Esti áhítataink alkalmával azért szoktuk megbeszélni a gyerekekkel az imatémákat, mert korábban megfigyeltem, hogy hajlamosak estéről estére ugyanazt a szöveget elmondani. "Köszönöm Uram, hogy ma is megsegítettél, és kérlek, hogy holnap is segíts meg, és áldd meg apát, és anyát, és a Bítiát, és a ..." Ennek létezik felnőtt variációja is. Vannak olyan gyülekezeti imádkozók, akik - függetlenül attól, hogy miről szólt az igehirdetés vagy az imafelhívás - mindig nagyjából ugyanazt imádkozzák. Nem akarom őket bántani, de a nyilvános imádság - meglátásom szerint - egyúttal hitvallás is, mely által erősödik a hallgatók szíve. Ha mindig ugyanazokat a gondolatokat mondom el, ha nem engedem, hogy a hallgatóság előtt feltáruljon a szívem, nehezen fogja betölteni ezt a funkcióját.
Hasznosnak tartom, ha a nyilvános imádság előtt végiggondoljuk, hogy mit is szeretnénk mondani. Ezzel nem oltjuk meg a Szentlélek munkáját, sőt talán még hatékonyabban kérhetjük, hogy kimondott szavaink ne "csak" a mennybe jussanak el, hanem szolgáljanak azok gyógyírként, próféciaként, bátorításként azok számára, akik hallják hitvallásunkat. Hányszor kaptam mennyei üzenetet mások imádságain keresztül! Hányszor erősödtem meg látszólag hétköznapi, emberi hangon elmondott egyszerű fohászok által! És hányszor erősödtem meg saját imádságomon keresztül is! Néha bizony én is meglepődöm azon, ami elhagyja számat. Azokra a pillanatokra gondolok, amikor ima közben megnyílik az Ige és olyan következtetések, megállapítások hagyják el a számat, melyekre addig nem is gondoltam. Tudom, hogy ez a Szentlélek munkája nem csak bennem, hanem minden imádkozóban.
Engedjük, hogy a Szentlélek eszközévé váljon nyelvünk és szánk, hogy mind nagyobb áldására lehessünk azoknak, akik "kihallgatják" Istennel való beszélgetésünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.