Sokat panaszkodunk (én is) amiatt, hogy manapság nem divat az elkötelezettség. A fiatalok ugyanis havonta cserélik partnereiket, a házasságok felbomlanak, vagy meg sem köttetnek. Az emberek többsége fél az egész életre szóló igenektől.
Pont ezek miatt nehezen tudok megmagyarázni valamit, egy mai divatot, hóbortot, a tetoválást. Hány férfi karján díszeleg egy-egy Éva felirat, miközben Mariskával andalog! Azért manapság ennél már óvatosabbak a tetoválásra vágyók, mert nevek helyett általában szimbólumokat, jeleket vésetnek magukra. De tényleg a jel, a minta itt a legfontosabb? Szerintem inkább az állandóság. Nem azért kerülnek a karcolatok a különböző testtájakra, mert az alanyok az állandóságra vágynak? Valamire, ami mindig ott van, amit nem lehet eltüntetni, elveszíteni, ami nem lesz hűtlen hozzám, amire ha rátekintek, mindig eszembe jut egy esemény, lelkiállapot? Nem egy tudatalatti kiáltás ez a rohanó, gyorsan változó világban, hogy "nekem is szükségem van egy állandó, változatlan pontra az életemben"?
Az emberi lélek mindig is vágyott az állandó, nem változó, éppen ezért biztos, stabil dolgokra. Sokan a templomra is így tekintenek. Házakat bontanak és építenek. Ahol ma préri van, mely gyermekkorom számtalan élményét juttatja eszembe, ott holnap üzletközpont épül. Pár hónapja felkerült a facebookra néhány várpalotai fotó a régi időkből. Aszfaltos út még nem volt, meg a ma ismert bank- és üzletházak sem. A templom viszont ott magaslik. Az állandó. Persze nem a templomépület itt a leglényegesebb, mert az is csak arra hivatott, hogy a még állandóbbra irányítsa a figyelmet, Jézus Krisztusra, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.