Új módszerek...

"Nyitottak vagyunk az új módszerekre" - mondta tegnap az igazgatónő gyermekeim tanévnyitó ünnepségén. Gondolom ez valami jót jelent, legalábbis a szónok hangsúlyai alapján erre kell gondolnom.

A pedagógusokat egyáltalán nem irigylem, mert a mai gyermekek rengeteg kihívás elé állítják őket. Nem csoda hát, ha újabb és újabb módszereket alkalmaznak. Persze olyan is van, aki a régi, jól bevált taktikára esküszik.

Tanáraim többsége régi vágású volt. Középiskolában az egyik gyakorlati órát mindig dolgozattal kezdtük. De nem akármilyen dolgozattal ám! Ha valaki nem készült, akár nullás értékelést is kaphatott! Ez azt jelentette, hogy később akármit is produkált a gyakorlaton, az ellenőrzőjébe csakis egyes osztályzat kerülhetett.
Egy másik középiskolai tanár - aki nem mellesleg igazgatóhelyettes is volt - félelemben tartott minket. Ha valaki hibát követett el, az egész osztály előtt megszégyenítette. Vagy eszembe jut a fizika tanár, aki gyengébb pillanataiban feltett egy kérdést, majd rámutatott az osztályterem három padsorának valamelyikére. Ha senki nem tudta a megoldást, az egész padsor egyest kapott. Élmény volt iskolába járni. Még mindig fel-feljönnek (rém)álmaimban ezek a jelenetek.

Ha ezekre gondolok, akkor azt mondom, igenis kellenek az új módszerek. Kell, hogy a tanár megértőbb, emberközelibb, toleránsabb legyen. De itt is át lehet esni a ló túlsó oldalára. Egy ismerősöm mesélte, hogy a tanáruk együtt sörözik velük, de cifrább történeteket is meg tudnék említeni.

Hadd ajánljak egy filmet. A címe: Tanár úrnak szeretettel. Egy régi vágású, színes bőrű tanár olyan diákok tanítását vállalja, akik a hivatalos állásfoglalás szerint kezelhetetlenek. És valóban. A rendőrség jól ismeri a többséget. A tanár azonban kitart. Emberként kezeli őket. Olyan kérdésekről is elbeszélget velük, melyekről saját anyjuk sem. A tanár stílusát akár merevnek is tekinthetnénk, hiszen például megköveteli, hogy nevén szólítsák, vagy uramnak - a tisztelet ugyanis mindenkinek, tanárnak és diáknak is kijár, amit beszédünkben is meg kell mutatnunk. A történet örömteli véget ér. A diákok rájönnek, hogy ők is értékes emberek, s hogy még inkább azok legyenek, készek tovább tanulni.

Azt hiszem, hogy a megoldás nem a módszerekben keresendő. Ha nem vagyok tisztában önmagammal, ha nem tudom a másikat emberszámba venni - vagy a Bibliára utalva: a másikban Isten teremtményét meglátni -, a módszerek csődöt vallanak. Jézus "sikere" is ebben rejlett. Olyan szeretettel, mindent felülmúló szeretettel közeledett kora megvetett, kiközösített tömegeihez, hogy arra nem lehetett nem reagálni. A módszerekről vitatkozhatunk, de ha ezek alapja nem ez a krisztusi szeretet, akkor - a prédikátor szavaival élve - minden hiábavaló. Ezért hát az új módszereknél is jobban legyünk nyitottak Krisztusra, és a tőle nyerhető szeretetre!