Isten ujjlenyomata

A Sátánt embergyilkosként mutatja be Jézus (Jn 8,44). De miért lett embergyilkos? Mit ártottunk mi neki? Honnan eredhet ez a pusztító erejű düh?

Egyszer egy mérnök helyére minden különösebb magyarázkodás nélkül felvettek egy másikat. Az elbocsátott férfit ez nagyon felzaklatta. Munkatársai részvéttel közeledtek hozzá, próbálták biztatni, bátorítani, de ő vigasztalhatatlan volt. Haragudott, de nem annyira a főnökére, aki elbocsátotta, hanem arra a számára ismeretlen emberre, aki az ő helyét foglalta el.

Sátán is valami ilyesmit élhetett át, s talán dühe, embergyilkos magatartása is ezzel magyarázható. Merthogy Istennek egyszer az az "ötlete" támadt, hogy "teremtsünk embert". De nem is annyira a teremteni akarással volt baj, inkább azzal, hogy ez az új teremtmény a Teremtő előtt magasabb rendű, mint az angyalok, kiket a Biblia így mutat be: "Vajon ezek nem szolgáló lelkek-e mind, akik azokért küldettek szolgálatra, akik örökölni fogják az üdvösséget?" (Zsid 1,14). Luciferrel és csatlósaival ez volt a baj: nem akartak szolgálni, főleg nem annak az embernek, aki nem rendelkezik olyan erővel és képességekkel, mint ők. Az angyalok egy része úgy érezhette, hogy az ember kitúrta őket a helyükről. S valóban: képességeinket tekintve messze elmaradunk e természetfeletti lényektől. Jogos a zsoltáríró kérdése: "micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél" (Zsolt 8,5-7). Épp ezért kellett volna Lucifernek megaláznia magát és észrevenni e halandóban, az emberben Isten képmását. Azt hiszem, hogy nem csak a Teremtő, hanem szent angyalai is látják, milyen gyengék, törékenyek vagyunk, de állhatatosan szolgálnak Istennek és védenek bennünket, mert gyengeségeinken túllátva meglátják rajtunk Isten keze nyomát.

Nem csak Lucifernek, hanem sok embernek is gondot jelent ez a fajta látásmód. Mert néha olyan embereket sodor elénk az élet, kiknél erősebbek vagyunk, több a talentumunk, jobbak a képességeink, s ezért rangon alulinak érezzük, hogy segítsünk. Pedig Pál is azt írja a rómaiaknak, hogy az erősek tartoznak azzal, hogy a gyengék gyengeségeit hordozzák. Ha tovább látunk az öltözeten és meglátjuk embertársunkban Isten ujjlenyomatát, mi is meg tudjuk tenni amit Krisztus, aki lehajolt tanítványai előtt és megmosta lábaikat. Arra vágyom, hogy ez a nagyszerű felismerés lehessen része minden napomnak.