Vallás, vagy hitvallás?

Sokszor és sokaktól hallottam már idézni a Zsidókhoz írt levél egy mondattöredékét, melyet a Károli Biblia így hoz: "...ragaszkodjunk vallásunkhoz" (Zsid 4,14). Az új fordítású Biblia már körültekintőbben fogalmaz: "ragaszkodjunk hitvallásunkhoz". 

Emlékszem, egyszer egy idősebb asszonyt meghívtam egyik gyülekezeti rendezvényünkre. Nem mondott rögtön nemet, csak hímült-hámult, majd végül kibökte: tudja, én református vagyok, ragaszkodom a vallásomhoz (mondta ezt úgy, hogy még a nagy ünnepeken sem ment a templom környékére). Eszem ágában sem volt eltéríteni a felekezetétől, de tovább nem erőltettem a dolgot, ráhagytam a ragaszkodást. Azt hiszem sokan lehetnek, akik lelki élmények, átélések, őszinte hitvallás nélkül ragaszkodnak vallásukhoz vagy valamihez, amit ők vallásként próbálnak értelmezni. Érdemes lenne újragondolniuk életgyakorlatukat.

Ádám, Ábel, de még Ábrahám sem bírt felekezeti háttérrel. Senki nem írta elő Ábrahámnak, hogy miként kell tisztelni az Istent, hogy kell oltárt építeni, hogy kell neki áldozatot bemutatni, hogy kell Istent követni. Nem volt Bibliája, papja, imaháza, énekesei, templomszolgája. Az Örökkévalóval való kapcsolata viszont világhírű, merthogy ez intim, személyes kapcsolat volt. Isten szólt, Ábrahám pedig hallotta ezt a szót. Ha Isten azt mondta, hogy áldozd fel a fiadat, akkor ő ment, és ha nem történik isteni közbeavatkozás, eleget is tesz a kérésnek. Tudta, hogy ki szólította meg, tudta, hogy ez nem egy rémálom, nem a képzeletének a hangja, mert ismerte Istene hangját.  

A legtöbb embernek valami miatt fontos, hogy tartozzon valahová, valamilyen felekezethez és ez így rendben is van. Persze vannak liberálisabb (vagy inkább öntörvényű?) emberek, akik sosem tudtak, tudnak egy helyben megmaradni, akik mindig jönnek-mennek, akik mindenütt megbotránkoznak valamin, akik minden gyülekezetben találnak valami kivetni valót. Ők rendre el is mondják: mi nem egy vallást, hanem Krisztust követjük. Ezzel mentesítik lelkiismeretüket a vándorló életforma miatt érzett bűntudattól. Arról persze elfeledkeznek, hogy ezt a Krisztus-követést másokkal együtt kellene megélni. Az viszont valóban igaz, hogy életünk értelme egyedül a Krisztus lehet, nem pedig egy felekezet, vagy annak liturgiai gyakorlata még akkor sem, ha ezek is hozzá tartoznak, tartozhatnak Krisztus-követésünkhöz. Mert milyen hitvallásra is gondolhatott a zsidókhoz írt levél írója? Valószínűleg arra, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, a bűneink megbocsátója, eltörlője, a mi főpapunk. Bárki bármi mást állítana, hazudik. Sok mindenről vitatkozhatunk, de ez hitünk egyik mozdíthatatlan alappillére. Ragaszkodjunk hozzá!