Felemelt kezekkel

Minden elismerésem és megbecsülésem azoké, akik idős szüleiket, nagyszüleiket ahelyett, hogy egy szeretetotthonba adnák, házukba fogadják és gondoskodnak róluk. Persze megvan a terhe, nehézsége annak, ha több generáció él egy fedél alatt. Egyszer egy ötvenes éveiben járó asszony keresett fel, akinek 90 éven felüli édesanyja a gyülekezetünk tagja volt. Amikor kiértem a kapuhoz, még köszönni is elfelejtett. Magából kikelve, eltorzult arccal hosszú perceken át panaszkodott vele élő édesanyjára. "A múltkor például elvitette magát a fogorvoshoz, merthogy neki fáj a foga. De hát nincs is foga!" - kelt ki magából. Amikor levegőt vett, csak ennyit mondtam neki: "Lehet, hogy igaza van. De tudja én azt is el tudom képzelni, hogy ilyen korban az is fáj, ami nincs." Szavaim nem hatották meg. Nem sokkal később az édesanyját egy szeretetotthonba tette, ahol az idős asszony teljesen leépült. Nem tudta megszokni a számára új környezetet és a körülötte sürgölődő idegen embereket. Pedig az idős ember áldására is lehet a háznak!
A Bibliában azt olvasom, hogy Izrael harcra készült Amálek ellen (2Móz 17,8-). A tetterős fiatalok fegyvert ragadtak és lementek a völgybe, hogy megütközzenek az ellenséggel. Mózes már képtelen lett volna ilyen attrakcióra. Kard helyett ő már csak a botját tudta megmarkolni, azt is csak azért, hogy rátámaszkodjon, vagy néha-néha lesújtson vele, ha éppen az volt az Isten akarata.
Érdekes módon a történetíró nem a csatára fókuszál. Egy sort sem olvasunk arról, hogy milyen haditetteket hajtott végre Józsué és csapata. Viszont olvasunk arról, hogy miközben ők harcoltak, Mózes felemelt kezekkel ott állt egy halom tetején. Amíg kezei a magasban voltak, addig Józsué is szerencsével járt, de ha a kezek leereszkedtek, Amálek nyomult előre.
Ma, amikor egy fiatal élete tele van küzdelmekkel, amikor naponta kell harcolni az életben maradásért, nagy áldás, ha a háttérben, egy halom tetején ott áll egy felemelt kezű, imádkozó Mózes. Nagy áldás, ha éjjel, amikor a napi munkától kimerülve alszik a család, egy másik szobában a kor, betegség vagy ki tudja mi miatt éber idős családtag ott imádkozik gyermekeiért, unokáiért.
Józsuénak nem volt lehetősége azzal foglalkozni, hogy a halom tetején mit csinál Mózes, Áron és Húr. Neki a küzdelemmel kellett törődnie. Ő arra összpontosított, hogy az ellenség ütéseit elkerülje. Talán azt sem látta, hogy Mózes elfáradt, hogy a másik két öreg egy követ hengerít oda, hogy az Isten embere ráüljön és talán azt sem látta, hogy az elgyengült kezeket másoknak kellett tartani. Azt viszont tudta, hogy előző este mit ígért neki Mózes: "Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálcája kezemben lesz." (2Móz 17,9). Józsué nem látta, nem hallotta, de tudta, hogy valaki imádkozik érte, hogy valaki a kezét miatta és a népért emeli a magasba.
Becsüljük meg azokat az időseket, akik lehet, hogy sok gondot jelentenek, de felemelt kezekkel imádkoznak értünk, a völgyben harcolókért. Talán most is éppen ezt teszik...