2011. július 19., kedd

Mellékhatások

Érzékeny bőrű vagyok, ezért komolyan vettem, amikor a kánikula napjai alatt a tévé meg a rádió újra meg újra bemondta: délelőtt 11 és délután 3 óra között aki csak teheti kerülje a tűző napot, használjunk napvédő krémeket és ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre. Igyekeztem megfogadni a tanácsot, habár mint kiderült, ez nem is olyan egyszerű.
Még a nyár elején vettünk egy tubus naptejet. Harmincas faktorszámú. Vettem volna magasabb faktorszámút is, de ellene szóló érvelésemet hamar elfogadták a többiek: vagy naptejelünk, vagy eszünk. Tegnap aztán a rádió is velem értett egyet. Azt mondta valaki hozzáértő, hogy ha túl magas faktorszámú naptejet használunk, akkor a nap jótékony sugarai sem tudnak a szervezetünkbe hatolni, az pedig ugye nagy baj.
A másik sarkalatos pontja a kánikulai napoknak a folyadékbevitel kérdése. Normál körülmények között is napi 2-3 litert kellene innunk, de a nagy melegekben ennél még többet. De mit? Most tekintsünk el a sör-, bor- és pálinkapárti véleményektől. Pár éve nagyon hangsúlyozták a szakemberek: igyunk, de ne a cukros üdítőket, hanem vizet. A kör most tovább szűkül. Jelenleg ugyanis arról folyik a vita, hogy milyen vizet: csap-, vagy palackozott ásványvizet? Általában mi csapvizet iszunk, de nyaranta szakítunk a hagyománnyal. A csapvíz ugyanis meleg, fehér és élvezhetetlen. Az egyik rádiós műsorban egy pohár csapvizet elvittek kivizsgáltatni. Ennek során találtak benne műtrágyát, növényvédő szert és fogamzásgátló maradékot is. Ezek után nem is csodálkozom, hogy csökken a magyar népesség. 
Viszont a palackozott ásványvíz is okoz némi fejtörést. Ha valaki ugyanis mindig ugyanazt a márkát issza, akkor bizonyos ásványi anyagok felhalmozódhatnak a szervezetben, melyek például vesekövet okozhatnak. Aztán ha nincs szerencsénk, akkor mire a palackozott víz az asztalunkra kerül, addigra a műanyag flakonból kioldódnak bizonyos káros anyagok, nem is beszélve arról, hogy sok flakon a szabad ég alatt végzi, ahol a szelek szárnyán suhan ide-oda. Nem könnyű a döntés.
Tegnap a samáriai asszony történetét olvastam, aki egy kútnál találkozott a hőségben megszomjazott Jézussal. A beszélgetés folyamán Jézus felkínálta e megtört életű nőnek a léleképítő, gyógyító, örök életet biztosító élő vizet. Csap-, vagy palackozott ásványvíz? Nem tudom, még gondolkodom rajta. A Jézus által felkínált élő vízen viszont nincs mit gondolkodni, hiszen kockázatoktól és mellékhatásoktól mentes. Fogyasszuk bátran!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Összes oldalmegjelenítés