Soron kívül

Nem szeretem a sorban állást. Kidobott, elfecsérelt időnek érzem. Perceken át csak állok és várok, hogy feladhassam a csekket, vagy fizethessek kosaram tartalmáért, miközben azon forog az agyam, hogy mennyi-mennyi teendőm lenne még. Ráadásul mindig sikerül kifognom a leglassabb sort. Ha beállok egy pénztárhoz, mert ott csak ketten vannak míg a másiknál öten, akkor biztos, hogy az előttem levő kettő kártyával fizet, vagy a valamelyik a pénztáros rokona és ott beszélik ki szívügyeiket, vagy - amit nagyon szeretek - nálam fogy ki a pénztárgépszalag. Sokszor bosszankodtam ezek miatt, de ma már csak nevetek, ha ilyen helyzetbe kerülök.
A Bibliában ma egy nálamnál sokkal reménytelenebb helyzetű sorban állóról olvastam. Egy férfiről, aki 38 éves betegeskedésének egy részét egy tó partján töltötte. A betegek között ugyanis elterjedt a hír, hogy néha megmagyarázhatatlan okból felkavarodik a Bethesda-tó vize, és aki ezt követően először lép abba, meggyógyul. A jól értesültek tudni vélték, hogy ezt a felkavarodást egy angyal idézi elő. A hír gyorsan terjedt. A Biblia szerint a tónak öt tornáca volt, mely betegek tömegeivel volt  megtöltve.
Egy alkalommal Jézus is megjelent ezen a helyen, ahol találkozott a korábban említett férfivel, aki így panaszkodott neki: "Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem." (Jn 5,7) Vajon hányszor élte át e csüggesztő érzést? Vajon hányszor remélte, hogy egyszer nem csak az elsőnek lesz szerencséje, hogy az angyal egyszer, csak egyetlen egyszer kivételt tesz az ő kedvéért? De nem tett. Mindig csak az elsők gyógyultak. De talán nem csak ezen kesergett. Mert egy dolog, hogy az én nyomorom megmarad a víz megmozdulása után is, de milyen szívtörő, lélekszomorító lehetett végignézni a gyógyultak örömét, melyből neki nem jutott semmi. Milyen reménytelenség tölthette el a szívét, amikor újra meg újra ki kellett vánszorognia a vízből és vissza kellett feküdnie rongyos ágyára! De nem tudott mit tenni. Csak remélte, hogy egyszer ő is sorba kerül, hogy egyszer neki is szerencséje lesz.
Ez a férfi soha nem került sorra; soron kívül "szolgálták ki". Átélte, amire mindig is vágyott: a gyógyulás örömét. Azt hiszem, hogy ilyen isteni érintésre, testi-lelki gyógyulásra ma is sokan várnak. Bízhatunk persze a szerencsénkben, gyógyszereinkben vagy az ügyességünkben is, de hasznosabb és üdvözítőbb, ha az ágyunk végénél megálló Jézusra figyelünk. Neki van hatalma arra, hogy bajunkból, elkeseredésünkből kivezessen minket. Bízzuk rá életünket!