A szenvedő Szolga

Az imahét mai igeversei a szenvedő Szolgát mutatják be az imádkozóknak. Azt a Krisztust, aki "az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült" (Zsid 12,2).

Nem divat manapság Krisztus szenvedéseit középpontba állítani. Sokkal szívesebben prédikálunk és hallunk egy olyan Krisztusról, aki meggyógyít, sikeressé tesz, megvéd. Talán a korintusiak is így gondolkodtak, de Pál, hozzájuk írt levele elején világossá teszi üzenetének lényegét: "Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről" (1Kor 2,2).

Egy beteg gyerekekkel foglalkozó intézmény ünnepséget szervezett, melyre számos kívülállót meghívtak, így a média képviselőit is. Az esemény napján a szervezők meglepetten állapították meg, hogy a meghívottak közül csak néhányan jöttek el az eseményre. A riporterek - kapva az alkalmon - feltették a kényes kérdést: "Mivel magyarázzák, hogy ilyen kevesen jöttek el az ünnepségre?" A válasz így hangzott: "Az emberek nem szeretik nézni mások szenvedését." Mennyire igaz ez a megállapítás!

"Szeretlek Uram, én erősségem!" - mondja a 18. zsoltár. De milyen Urat szeretünk? Olyat, aki ad, segít, könyörül, sikeressé tesz? Olyat, kinek feje körül glória ragyog és minden mozdulatában méltóság és erő van? De vajon tudjuk-e szeretni azt az Urat, aki helyettünk és értünk szenvedett, kinek kezeit és lábait szegekkel verték át, aki tehetetlenül függött ég és föld között, akit gúnyoltak, leköptek, megvertek?  Fel tudunk rá nézni, vagy inkább keresünk magunknak üdítőbb látomásokat?

Fogadjuk meg az apostoli tanácsot és nézzünk fel bátran a hit fejedelmére és bevégzőjére, a keresztet szenvedett Úrra. Ha hittel nézünk fel rá, sebeiben megtalálhatjuk gyógyulásunkat, bűneink bocsánatát és üdvösségünket. Engedjük, hogy formáljon minket Krisztus, a szenvedő Szolga!