2011. június 24., péntek

Az évszázad édesapja


A sztori 1962-ben kezdődött. A massachusettsi Hoyt család fiúgyermeke, Rick, születésénél komplikációk léptek fel: a köldökzsinór a baba nyaka köré tekeredett, az agya így nem jutott oxigénhez, aminek CP, azaz agyi bénulás lett a következménye. Amikor a fiú kilenc hónapos volt, az orvosok közölték a szülőkkel, Judyval és Dickkel, hogy a gyermekük egész életét szobanövény módjára, vegetálva fogja leélni, és azt tanácsolták nekik, hogy adják fogyatékosok számára fenntartott intézetbe. Azonban Hoyték nem fogadták meg a kegyetlen orvosi tanácsot, nem voltak hajlandóak fiukat nyomorékként kezelni és saját életük megkönnyítése érdekében csak úgy lepasszolni. Észrevették, hogy a kisfiú követi a tekintetével a mozgást, odafigyel a beszédre, évek kitartó munkájával pedig elérték többek között azt is, hogy egészséges gyerekek közé járhasson iskolába. Amikor Rick tizenegy éves lett, a szülők a Tufts Egyetem szakembereitől kértek segítséget, hogy valamilyen módon lehetővé tegyék, hogy fiú érdemben kommunikálni tudjon a külvilággal. Az egyetemen elsőre elutasították a kérést, azt állítva, hogy lehetetlen, hiszen Rick agyában nem történik semmi. Dick azonban erre azt válaszolta: Mondjanak neki egy viccet és figyeljék meg, hogy nevetni fog! Mondtak. És igen, a fiú nevetett. Miután meggyőződtek arról, hogy Rick agya valóban mutat aktivitást, a mérnökök készítettek számára egy speciális komputert, melyet a fejének apró mozdulataival tud irányítani és így leírni a gondolatait. Az első mondat, amit Rick a gép segítségével leírt, a következő volt: Go Bruins!, vagyis a Boston Bruins jéghoki-csapat biztatása. 1977-ben aztán, amikor Rick egyik osztálytársa megsérült egy balesetben és jótékonysági futóversenyt rendeztek a javára, a fiú kinyilvánította, hogy szeretne rajta részt venni. Dick pedig, aki saját bevallása szerint azelőtt soha nem futott még egy mérföldnél többet, úgy döntött, benevez a versenyre. Öt mérföldet futott a fiát tolókocsiban tolva. Ez a nap túlzás nélkül megváltoztatta Rick és Dick életét. A verseny után Rick, komputere segítségével a következőt írta: Apa, amikor futottunk, nem éreztem magam rokkantnak. Dick ekkor elhatározta, hogy annyiszor adja meg fiának ezt az érzést, ahányszor csak tudja. Kemény edzésbe kezdett és két év múlva a Hoyt Team készen állt arra, hogy elinduljanak a Boston Maratonon. A verseny szervezői azonban nem engedték indulni őket, mert nem voltak besorolhatók sem egyéni futóként, sem pedig kerekesszékes versenyzőként. Dick és Rick ettől függetlenül is csatlakozott a mezőnyhöz és teljesítették a távot. Minden évben. 1983-ban, egy másik maratoni futáson olyan előkelő időeredménnyel végeztek, hogy megkapták az engedélyt a Boston Marathonon való hivatalos induláshoz. Egyszer aztán valaki feltette a kérdést Dicknek: Miért nem triatlon? Dick pedig, aki úszni addig még nem tanult meg és hat éves kora óta biciklin sem ült, úgy döntött, miért is ne?! Az azóta eltelt évtizedekben a Hoyt Team többek között 224 triatlont ebből 6 Vasember-versenyt -, 20 duatlont, 65 maratont ebből 25 Boston Maratont teljesített. 1992-ben 45 nap alatt, futva illetve biciklizve átszelték az Egyesült Államokat, 3735 mérföldet megtéve. Dick 2003-ban, egy versenyen kisebb szívinfarktust kapott. Ekkor derült ki, hogy az egyik artériája 95 százalékban eltömődött. Az orvosok közölték vele, hogy ha nem sportolt volna ilyen keményen, valószínűleg már 15 éve halott lenne. Ilyen értelemben tehát apa és fia megmentették egymás életét. Rick egy alkalommal a gépe segítségével úgy nyilatkozott: Nem kétséges, az én apám az évszázad édesapja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Összes oldalmegjelenítés