„Azt nem tudom, hogy az Úr még mennyi időt ad számomra ezen a földön, hiszen vannak törvényszerűségek, amelyek minden emberre egyformán érvényesek. Azt viszont tudom, hogy szívem utolsó dobbanásáig Őt akarom szolgálni.”
Ki hitte volna, hogy valaha is igazzá válik ez nyilatkozat, hogy valaha is lesz utolsó dobbanása Bozsóky Ferenc másokért és Krisztusért égő szívének! Szolgálatainak frissessége, tervei, hazai és külföldi útjai nem arról árulkodtak, hogy közeleg a búcsúzás. És mégis. Eljött a nap, amikor búcsút veszünk Isten emberétől, aki közel hét évtizeden keresztül szolgálta megváltóját, Jézus Krisztust.
Közel az öngyilkossághoz
Feri bácsi 1922. augusztus 2-án született a Viharsarok fővárosában, Békéscsabán. Úgy édesapja, Bozsóky József, mint édesanyja, Laczó Ilona mélyen vallásos emberek voltak. Az erdélyi származású házaspárnak hat gyermeke született, kik közül Ferenc volt a harmadik. Már gyermekként is örökmozgó volt; mindig volt valami megvalósításra váró ötlete, mindig volt valami a kezei között. Ahogy nagyobb lett, sportolni kezdett: bokszolt, birkózott és vízilabdázott is, mégis üresnek érezte az életét. Egy alkalommal annyira elkeseredett céltalannak tartott élete miatt, hogy kést szegezett saját szívéhez. Bátyja megakadályozta az öngyilkosságot, de az eset rávilágított arra, hogy így nem élhet tovább, valamin változtatnia kell.
A fordulat
16 éves volt, amikor a ’Krisztus középcsatáraként’ emlegetett James Stewart misszionárius, egykori futballjátékos Békéscsabára érkezett. A tömegben Ferenc is ott volt, akit megragadott az üzenet. Keze azokéval együtt emelkedett a magasba, akik Krisztus követése mellett szánták el magukat. Az igazi áttörés azonban csak később következett be.
1941 egyik esős délutánján egyedül ténfergett az utcán. Barátait nem tudta elérni, a mozijegyek pedig elfogytak. Eszébe jutott, hogy három héttel korábban egy idős néni bibliaórára hívta, de akkor csak legyintett az invitálásra. Most erőt vett magán és belépett a Lázár utca 13. szám alatt található házba, ahol egy tanárnő épp a tékozló fiú történetét magyarázta. Az üzenet, és az azt követő imádságok szíven ragadták. Az összejövetel végén egy fiatalember felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Már éjfélhez közeledett az idő, amikor az út mentén térdet hajtott a két fiatal, és a sötét éjszakában elhangozhatott az üdvözítő üzenet: „Feri barátom, az Úr Jézus vére lemosta a te bűneidet.” Ferenc új életet kezdett és egyre többet tevékenykedett Krisztusért.
A szolgálat kezdete
Néhány barátjával megalapították a békéscsabai Keresztény Ifjúsági Egyesületet, melynek titkára lett. Később Budapestre hívták, ahol a szervezet keretein belül gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozott. Tea- és szilvadélutánokat rendezett, valamint tanfolyamokat tartott a leendő leventeoktatók részére, illetve az ipari tanulók nyári üdültetését szervezte. Az egész Alföldön Debrecentől lefelé ő lett a leventék koordinátora.
Közben hazánkat is elérte a második világháború borzalma és 1942-ben Ferencet is besorozták a szolnoki vadászrepülőkhöz. Itt újabb fordulat következett. Egy bombatámadás alkalmával ugyanis ijesztően közel került a halálhoz. Bajtársait egymás után érték a halálos sérülések. Ferenc ekkor Istenhez kiáltott: „Uram, ha élve kijövök ebből a bombatámadásból, egész életemen keresztül neked fogok szolgálni”. Ígéretét megtartotta annak ellenére, hogy igen nehéz esztendők következtek.
A háború alatt fogságba esett. A München melletti pokingi táborba hurcolták, ahol rajta kívül 10 ezer magyar várta az idők jobbra fordulását. Ő azonban nem tétlenkedett. Bibliaórákat szervezett, esketett, temetett, keresztelt, sőt Pokingi Híradó néven újságot adott ki.
Pünkösdi átélés
A fogság után először református körökben forgott, majd 1946 januárjában megismerkedett Kurdi Jánossal, aki elvezette a kispesti pünkösdi gyülekezetbe. Itt, ebben a közösségben élte át pünkösd csodáját, melyre így emlékezett vissza: „Letérdeltem, és egy csodálatos dolog történt velem. Felemeltem a kezeimet, és leszállt rám Istennek ereje. Ahogy rám szállt, új nyelveken szóltam.” Pünkösdi dinamizmusát sokan irigyelték, de eleinte talán többen voltak azok, akik emiatt elutasították. Ferenc mindezeken nem sokat rágódott, hiszen a Szentlélek újabb és újabb területekre küldte az örömhírrel. Templomokban, utcákon, kultúrházakban hirdette az igét, vagy épp a romok tetején állva. Égett a szíve az emberekért.
Jobban van dolga kettőnek...
1947 újabb fontos állomás volt Ferenc életében. Néhány barátjával Várpalotán sétált, amikor meglátott egy zongoraórára siető leányzót. Isten kijelentése alapján tudta, hogy ő lesz a felesége. 1948. november 15-én kötötte össze életét Csizsek Ilonával, akit talán minden szolgálatában, igehirdetésében megemlített és ’aranyos Iluskámnak’ nevezett. Kevesen tudnak úgy beszélni házastársukról, ahogy ő tette. E közel 63 éven át tartó frigyet Isten négy gyermekkel, Hajnalkával, Ibolyával, Lászlóval és Andreával áldotta meg.
Noha családja nőtt, és vele együtt a gondok is, lelki tevékenységét továbbra is nagy odaadással végezte ráadásul nem csak Magyarországon, hanem a világ minden táján. Nem számított kik hallgatják – feketék, fehérek, indiánok vagy romák – ő egyszerűen szolgálni akart.
Gyülekezetplántálás
Később Székesfehérvárra költöztek, ahol hamarosan gyülekezet szerveződött körülöttük. Évekig pásztorolta, gondozta a kis közösséget. 2001-ben látta elérkezettnek az időt arra, hogy a gyülekezet pásztorlását továbbadja. A nyugdíjas évek azonban nem jelentettek megállást. Fáradhatatlanul járta a gyülekezeteket, látogatta a testvéreket, sőt csákányt is ragadott, amikor az új imaház építésére került sor.
A pálya vége
Utolsó szolgálata május 15-én hangzott el. Mint mindig, úgy akkor is lelkesen, korát meghazudtolva hirdette az Igét. Őt nem lehetett közömbösen hallgatni. Széles mosolya, utánozhatatlan stílusa a fáradt, meggyötört embereket is megvidámította. Szolgálatait hallgatva az ember elfelejtette a hétköznapok bajait és megtelt a szív bizakodással.
Május 19-én került kórházba egy szívinfarktust és agyvérzést követően. Sokan imádkoztak érte. Aztán ahogy teltek a napok, egyre inkább látni véltük Isten akaratát. Úgy a feleség, mint a család és a gyülekezetek, ha nehéz szívvel is, de kimondtuk: Legyen meg Uram a te akaratod. Megtartotta a bombázás közepette tett fogadalmát: utolsó szívdobbanásáig Krisztust követte és szolgálta. E szép és hosszú földi pályafutás 2011. május 29-én, vasárnap este, valamivel 10 óra után fejeződött be.Testvérünk közel 89 évet élt.
Most búcsúzunk tőle. Búcsúzik szerető felesége Ilona, gyermekei: Hajnalka, Ibolya, László és Andrea, valamint házastársaik. Búcsúzik 13 unokája, 4 dédunokája, rokonai, barátai, ismerősei. Búcsúzik a Magyar Pünkösdi Egyház elnöksége, az Országos Presbitérium tagjai, valamint az egyház lelkipásztori kara és gyülekezetei. Búcsúzik a Nyugdíjas Lelkipásztorok Köre, melynek haláláig elnöke volt. Búcsúznak a testvéregyházak vezetői, lelkészei, a gyülekezetek tagsága, és búcsúzik a lelki otthonául szolgáló székesfehérvári, valamint a pásztorlása alatt álló várpalotai pünkösdi gyülekezet. Búcsúzunk valahányan azzal a hittel, hogy Krisztus színe előtt ismét találkozni fogunk. Feri bácsi, megtiszteltetés volt együtt haladni a Krisztus útján. A viszontlátásra Urunk trónja előtt!
Példaképeink a Feri bácsik
VálaszTörlés