2011. június 23., csütörtök

Az idő meg az orvos

"Az idő majd mindent megold." Igen, én is ismerem az időnek ezt a jótékony hatását, de azt is tudom, hogy bizonyos dolgok nem javulnak meg az idő előrehaladtával. Pedig milyen kényelmessé válhatna életünk! Történik velünk valami rossz, fájdalmas dolog, de tudjuk, hogy egy hét, vagy egy év múlva már nyoma sem marad; az idő orvosolta bajunkat. Tapasztalatból tudom, hogy az idő néha inkább csak súlyosbítja a helyzetet.
Talán 10 éves gyerek lehettem, amikor házunk hátsó kertjében játszottam az építkezésből ott maradt falécek között. Egy rossz mozdulat után ráestem egy deszkára, amiből egy szög meredt az ég felé. Térden talált. Komoly, mély sebet ejtett. Orvoshoz vittek, aki ellátta a sebet. Ma is ott a nyom a térdemen, de már nem fáj, nem hátráltat semmiben. A gyógyuláshoz az idő, de egy orvos keze is kellett.
Amikor bibliaiskolás voltam, az egyik szobatársam csupasz kézzel tisztított valamit, amihez erős fertőtlenítőszert használt. Az egyik ujján volt egy kis seb, aminek addig semmi jelentőséget nem tulajdonított. A fertőtlenítő viszont kikezdte a sebet olyannyira, hogy egy idő után nem tudta kiegyenesíteni a hüvelykujját. Mondtuk, hogy menjen orvoshoz, mert ez nem gyerekjáték, de a fiú hajthatatlan volt. Az időre bízta gyógyulását, de az idő nem segített, csak konzerválta a bajt.
Az egyiptomiak sanyargatták a zsidókat. Mózes egy olyan világba született, ahol a zsidó fiúkat meg kellett ölni, de ő túlélte. Aztán felnőtt, de el kellett menekülnie otthonából. Ekkor már negyven éves volt, de a helyzet mit sem változott; az egyiptomiak továbbra is sanyargatták a zsidókat. Újabb 40 év telt el, amikor Isten visszaküldte Mózest Egyiptomba szabadítóként, mert "meghalt az Egyiptom királya, Izrael fiai pedig fohászkodtak a szolgaság miatt, és kiáltottak és feljutott a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez." Tehát új uralkodó került a trónra, eltelt több évtized, de a baj csak súlyosabb lett ami csak akkor oldódott meg, amikor Isten közbeavatkozott.
Mi mitől várjuk dolgaink helyreállását? Talán itt az ideje annak, hogy orvoshoz forduljunk, hogy Istenhez kiáltsunk és meggyógyuljunk. Az idő jó partner lehet de csak akkor, ha sebeinket az Orvosnak is megmutatjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Összes oldalmegjelenítés