Bocsánat a zavarásért

"Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz" - írja Dávid az 55. zsoltárban. Vannak olyan ismerőseim, akik még akkor is bocsánatot kérnek tőlem, amikor telefonon hívnak, mert mint mondják: tudjuk, hogy nagyon elfoglalt vagy. Aztán amikor befejeződik egy-egy beszélgetés akár telefonon, akár személyesen, nem ritka az ilyen zárás: ne haragudj, hogy terheltelek.
Nem vitás, hogy néha elfáradok, hogy néha tényleg soknak tűnik a feladat. Nincs olyan nap, amikor ne használnám az autót. Vannak vasárnapok, amikor háromszor kell szószékre állnom azután, hogy szinte minden hétköznap gyülekezetben voltam. Megesett, amikor úgy indult egy esztendő, hogy az év negyven valahányadik napján én már túl voltam az ötven igehirdetésen. Vannak pillanatok, amikor csak arra vágyom, hogy leüljek a fotelba és legalább egy fél óráig csend legyen körülöttem.
A fenti bibliaversből nekem úgy tűnik, hogy Istennek, akinek nálamnál sokkal több feladata van, nincsenek ilyen vágyai. Ha belegondolok abba, hogy naponta sok millió ember sóhajt fel hozzá és kér tőle segítséget, hihetném, hogy ő tényleg leterhelt, tényleg nagyon elfoglalt. Mégis, ő maga kéri, hogy adjuk át neki minden gondunkat, terhünket, és engedjük, hogy gondunkat viselje. Örül, amikor megbízunk benne annyira, hogy kiöntsük előtte szívünket.
Örülök a fotelben eltöltött csendes félóráknak, de annak még inkább, hogy gondjaimmal, terheimmel nem kell egyedül megküzdenem. Az pedig külön öröm, hogy imáimat ámennel fejezhetem be, és nem így: bocsánat a zavarásért!