Naomi lányunk már hetekkel ezelőtt elkezdte gyártani a karácsonyi ajándékokat. Rajzait gondosan összehajtogatta, borítékokba tette és rájuk íratta, hogy melyiket kinek szánta. A nagyobbak ugyanakkor egyre több gondot csinálnak abból, hogy kinek mit vegyenek, merthogy ők már nem akarnak megelégedni két kezük csinálmányaival. Ők valami boltit akarnak, valami olyat, amin árcédula van, amit a boltos néni odatesz a csipogós pénztárgépéhez és amiért fizethetnek. Úgy érzik, hogy ezzel szereznek igazi örömöt. Pedig ha tudnák, hogy milyen sokra értékeljük azokat a girbegurba emberkéket, a ferde háztetőket és a háznál is nagyobb virágokat a rajzaikon!
Tavaly nem raktunk bolti díszeket a fenyőre. Inkább kimentünk az erdőbe, tobozokat gyűjtöttünk, azokat kiszárítottuk, lelakkoztuk és lefestettük. Aztán narancs- meg citromkarikákat vágtunk, diókat festettünk, papírt hajtogattunk és szebb lett a fenyő mint bármikor korábban. Miközben együtt dolgoztunk beszélgettünk, nevettünk és örültünk minden apróságnak, ami kikerült a kezeink közül. Nem tartom magam vénembernek, de egyre kevésbé érdekelnek a kínai csodák. Többre tartom, ha együtt lehetünk, ha egymás szemébe nézhetünk, ha együtt örülhetünk. Nem gondolom, hogy az adventi időszaknak az anyagi csődről, az erőnk feletti költekezésről kellene szólnia. Sokkal jobb lenne, ha ilyenkor ki-ki magába szállna, a saját és mások lelkével törődne.
Jövő héten elérkezik advent első vasárnapja. Használjuk ki ezt a néhány hetet minél jobban és igyekezzünk arra, hogy az ünnepek ne a zsebeinkről, hanem egymásról, és Istenről szóljanak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.