Vedd fel!

"Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem." (Mk 8,34)

Vajon mire gondolt Jézus, amikor a keresztről beszélt a sokaságnak és tanítványainak? Talán egy rossz házasságra, egy nehéz természetű főnökre, vagy egy betegségektől senyvedő testre? Tudom, hogy mindezek megnehezítik az ember életét, de azt hiszem, hogy Urunk itt másra céloz.

"Nehéz a keresztem" - hallani néha olyanoktól, akiket igencsak megpróbált az élet. Hiszek nekik, de valamit fontosnak tartok megjegyezni: nem a kereszt súlyával van a legnagyobb probléma. Sokkal nagyobb gondot jelent, hogy attól a kereszttől, melyről Jézus beszél, nem lehet csak úgy megszabadulni. Ez a kereszt nem divatkellék, nem nyakba akasztható ezüst vagy arany fityegő. De még csak nem is olyan teher, amit a böjtölés és a sok ima levesz a vállunkról, vagy amit meg tudunk osztani egymással. Ezt a keresztet kizárólag mi hordozhatjuk. Van viszont más is, amit tudnunk kell, és ez a tudás okozza a legnagyobb fájdalmat. Mert próbáljuk csak megválaszolni azt a kérdést, hogy: "Miért tették Jézus vállára a keresztet?" Azért, hogy sajnálják, vagy megleckéztessék? Szó sincs erről. A kereszt azért nyomta vállát, hogy a Golgota-hegyén levegyék róla, és odaszegezzék hozzá.
Tagadd meg magad!
Vajon a mi sorsunk jobb? Vajon azért kell felvenni a keresztünket, hogy utána buzgó esedezések között a tőle való szabadulásunkért könyörögjünk? Nem. Azért kéri Jézus a kereszthordozást, hogy egyszer minket is odaszegezzenek hozzá. Ezt nem is titkolja, hiszen ezt mondta: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát..." Nem pont ezzel van a legtöbb bajunk? Nemde önmagunk megtagadása jelenti a legtöbb gyötrelmet? Nemde az énünk a legnagyobb akadálya annak, hogy láthatóvá váljon bennünk a Krisztus? Ezt Urunk is tudja. Ezért kell keresztet hordoznunk, ezért kell eljutnunk a saját Golgotánkra és ezért kell a kereszt súlyánál többet, fájdalmasabbat is elviselnünk, tudniillik a halált. Ezért van az, hogy amikor kifeszítve, gyötrődve ott függünk a saját keresztünkön, mi is elmondjuk szívszaggató fohászunk: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet!?" Ezért, csakis ezért nekünk sem válaszol a menny, mert ha élni akarunk, nekünk is meg kell halnunk. Ezt követően viszont csatlakozhatunk Pál hitvallásához: "Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem." (Gal 2,20)    
Szálkamentes kereszt?
Sajnálom, hogy néha oly nehezen értjük meg ennek a kereszthordozásnak a lényegét. Krisztus keresztje nehéz és durva volt. Mi ehelyett szeretnénk, ha sajátunk könnyű, szálkamentes, esetleg kipárnázott lenne. Ha erről álmodoznánk, jusson eszünkbe: a kereszt a halál jelképe. Nincs rajta semmi szeretni való, mert nem azért kaptuk, hogy szeressük. Azért kaptuk, hogy meghaljunk rajta.
Az Ige viszont másról is beszél: "Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is." (2Tim 2,11) Ez az egyetlen, ami szép a keresztben. Ezért, vagyis az örök életért és a Krisztussal való együttélés öröméért érdemes vállalni e kereszt súlyát, szégyenét, szálkáit és szegeit. Hogy végül vállaljuk-e, rajtunk áll. Jézus vállalta. Érdemes ebben is őt követni és felvenni a halálhozó keresztet, hogy mienk lehessen az örök élet.