Ma is hat

 "...az Istennek beszéde élő és ható..." (Zsid 412)


Mit ér a szó, az egyszerű, hangképző szerveinkkel megalkotott-megformázott emberi beszéd? Mit ér akkor, ha lecsupaszítva találkozik vele a halandó, ha nincs mögötte-alatta zene, videoeffektek, fénytechnika vagy parádés színpadi jelenetek? Mit ér a szó, ha csak hangzik? Egyáltalán van értelme a beszédnek, a megszólalásnak?

Mondd, hogy apa!

Körülbelül 35 éve beszélek. Annak idején gondolom alig várták, hogy valami érthetőt kínlódjak ki magamból. Most, amikor legkisebb lányunk beszélni tanul, átélem ennek az időszaknak az örömeit. Hányszor belehallottam a nevem egy-egy gügyögésébe! Aztán amikor elmondtam a feleségemnek, hogy a lányunk mit mondott, hogy egész biztosan és félreérthetetlenül azt mondta (mit mondta, kiáltotta), hogy apa, akkor feleségem hitetlen mosollyal reagált. Nem szép dolog ez egy lelkipásztor-feleségtől, de hát könnyen el lehet űzni ezt a fajta hitetlenséget, csak meg kell ismételnie a lányomnak, hogy apa. "Mondd, hogy apa!" - könyörögtem percekig. Ő csak nézett, hogy vajon mit is akarok én, és ha egyáltalán akarok valamit, akkor miért nem vagyok képes megfogalmazni a vágyam az ő nyelvén. Csak nézett, mosolygott, aztán visszament a maga papírfecnikkel szöszmötölő világába. Ravaszak ezek a gyerekek. Az én lányom is az, mert akárhányszor szájára vette az apát, mindig gondosan ügyelt arra, hogy senki más ne hallja, csak én.
A lényeg
Aztán eljött a pillanat, amikor mások is fültanúi lettek a csodának. Micsoda büszkeség! A lényeg megvan, hiszen mások is hallották amint a lányom kimondta: apa. A feleségem persze más szavakat is megtaníttatott volna vele, mint például: mámmá, pisi, kaki és egyéb praktikumok, de ezek engem kevésbé érdekeltek, hiszen a lányom tudja ki vagyok.
Sajnos felejtünk
Másik lányom most lesz hat éves. Ő is apának szólít és őt is nagyon szeretem. Mégis, előfordult már, hogy amikor öt percen belül huszadszor is átkiáltott hozzám a másik szobából: apa, nem megfelelően reagáltam. Először türelmesen válaszolgat az ember, de úgy a tizennyolcadik apázás után elfogy a türelem, és valami egészen nyers válasz születik meg valahogy így: "Na mi van már megint!?" Hiába, felejtünk. Még azt is elfelejtjük, hogy pár évvel ezelőtt ezért az apázásért szinte mindenünket odaadtuk volna.
Kevés tartalom
Az évek telnek, mi pedig egyre többet beszélünk. Egyre többet, egyre kevesebb tartalommal. Unalmas lett a beszéd. A beszédet ma nem lehet eladni. Persze van olyan beszéd is, ami lázban tartja az embereket. Mondjuk azok, amikor a politikusok egymás torkát harapdálják, amikor kulturált módon teszik a másikat és magukat nevetség tárgyává. Alig-alig hallani mást. Nincs rá kereslet. Ez pedig rossz hír egy magamfajta embernek, aki 36 évéből huszonegyet a szószéken töltött.
Az Úristen hallgat
Felöltözök, Bibliát veszek a kezembe és odaállok a szószék mögé immár 21 éve. Több mint két évtizede hétköznap és hétvégén nem teszek mást, mint beszélek. Tudom, hogy az én szavaimra sincs nagyobb kereslet, mint másokéra. Inkább azon szomorkodom, hogy az általam is képviselt isteni szóra is kevesebb az odafigyelés. Ma, amikor minden mozog, amikor filmeket nézhetünk és videojátékokat játszhatunk, kit érdekel a szó még akkor is, ha az Istentől ered? "Uram! Nem gondolod, hogy itt az ideje a modernizálásnak? A szó idejét múlta, a beszédre nem figyelnek. Kedves Úristen! Nem gondolod, hogy haladni kellene a korral?" - újra meg újra felvetődnek hasonló gondolatok a magamfajta beszélő emberben. Az Úristen viszont hallgat. Én is hallgatni szoktam, amikor butasággal találkozom... Hallgat és marad minden a régiben.
Megint Neki volt igaza
Időközben rájöttem, hogy megint Neki van igaza. Azt hiszem, hogy az igehirdetésnek azért kell egyszerű, emberi szóként elhangzania ebben a felgyorsult világban is, hogy a lényegről semmi ne terelje el a figyelmet. Ráadásul tudjuk, hogy ez a szó nem csak egy szó, hogy az Isten szava minden más szónál több. Mert ezzel kezdődött minden. A Teremtő szólt: legyen. És lett! Aztán ez a szó, a Logosz, testet öltött és közöttünk vett lakozást. Ezt ünnepeljük karácsonykor. Ugyan versenyképtelennek tűnhet a szó, a beszéd, de ne feledjük: "...az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait." (Zsid 4,12) Ez a szó mentette meg az életem. Ez a szó tett emberré, hűséges férjjé, édesapává, és ez az szó fog kiragadni ebből a világból, mert ez a szó, az Isten Szava mindennél erősebb. Igen, mindennél még ma is, ebben a felgyorsult, üres-szótlan világban.