A bárányok márpedig bégetnek!

"Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. " (Ézs 53,7)


Talán nem ártana némi varázslást tanulnom. Egy kis hókuszpókusz, néhány körkörös mozdulat a varázspálcával, egy-két misztikus hangon elmondott varázsige, és... Nem, talán mégsem ez lenne a célravezető, pedig vannak, akik már most is varázslóként tekintenek rám. 

Egyszer vérig sértettem valakit. Az ok: nem tudtam az illető cipőméretét. És igaza is volt! Mert milyen pásztor az, aki nem ismeri a bárányait derékbőségestől, evési szokásostól, na és persze cipőméretestől együtt? Egyébként ha bárkit is vigasztal: idén nyárig a saját cipőméretemet sem tudtam megfelelően. Egészen addig ugyanis 42-es cipőket vettem. Aztán a nyáron felpróbáltam egy 43-ast és rájöttem, hogy mennyivel egyszerűbb ebben az élet.
Rendszeresen találkozom olyan báránykákkal, akik értetlenkedve néznek rám, amikor nem tudom, hogy mivel töltötték a hétköznapjaikat, mikor kivel találkoztak, a gyerekeik, unokáik mit tanulnak na és persze miből hányasra állnak. Ezeknél súlyosabb a helyzet, amikor arról sincs fogalmam, hogy valaki megbetegedett, esetleg munkahelyet váltott. Ilyenkor jönne jól a varázslási tudományom. Mert ha ott ülhetnék a kristálygömb előtt, akkor talán percre kész információim lennének mindenről és mindenkiről, és nem kellene olyan túlzott elvárásokkal élnem egyszerű hétköznapjaimat, mi szerint, ha baj van, akkor bégessen a bárányka. 
1992-ben hét Oscar-díjra jelölték a Jonathan Demme által rendezett A bárányok hallgatnak című filmet, amiből ötöt oda is ítéltek a döntnökök. Szóval mi a teendő akkor, ha Jonathan Demme-nek igaza van és a bárányok tényleg hallgatnak? Mert egyébként igeinek tűnik ez az elgondolás, hiszen most olvastuk Jézusról: "ő sem nyitotta ki száját". Márpedig ha ő hallgatott, akkor nekünk is ezt a példát kellene követnünk, a gondunkat-bajunkat meg találják ki a többiek, ahogy akarják! Ilyenkor nagyokat sóhajtok és irigylem azokat, akiknek telepatikus képességeik vannak, meg persze azokat is, akik a másik gondolatait olvassák.
Sajnos én csak egy csökkentett lelki képességekkel bíró alpásztor vagyok, vagy inkább csak egy a bárányok közül, aki még a bégetésből sem ért mindig. Ezzel együtt azt hiszem, hogy bégetni jó és szükséges. Csak akkor tudjuk egymás terhét hordozni és betölteni Krisztus törvényét, ha megosztjuk azokat a terheket, ha beszélünk róluk, ha elmondjuk mi fáj. A hallgatást pedig inkább azokra az időkre tartogassuk, amikor az Isten Bárányához hasonlóan minket is "vágóhídra", vagy "nyírók" elé visznek!