Mi mennyibe kerül?

Mennyit ér az ember? Húszezer forintot, vagy netán több milliót? Mi határozza meg a valódi értékünket és mennyire látványosak ezek az értékek? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk ma a 7. osztályos diákokkal.

Íme Wilson, a Számkivetett legjobb barátja

Az első órát John Donne idézetével kezdtem: "Senki sem önmagának való sziget". Vajon milyen lehet egy lakatlan szigeten élni? Talán jó, mert senki nem nyaggat, hogy rakjam el a ruháimat, mossak fel, tanuljak... Viszont egy idő után borzasztó rossz, mert nincs senki, akivel beszélgethetnék, veszekedhetnék, együtt örülhetnék vagy sírhatnék. Éppen ezért az sem jó, ha én magam szigetként élem az életem, mert szükségem van mások társaságára, tanácsaira, véleményére. A diákokkal megnéztünk egy részt a Számkivetett című filmből, ahol Tom Hanks egy lakatlan szigetre vetődik és egyetlen cimborája egy röplabda, amit a víz sodort a partra. Minden gondját-baját vele beszélte meg olyannyira, hogy időnként meg is haragudott a néma labda-barátra. A filmjelenetben Tom Hanks kirúgja a barlangjából a labdát, majd rádöbben, hogy mekkora szüksége van rá, ezért utána siet. Ezek alapján beszélgettünk arról, hogy nekünk is szükségünk van egymásra még akkor is, ha néha a másik idegeire megyünk.
Remélem érthető volt...
Nem tudom, hogy ezek a 12-13 éves gyerekek mennyit értenek meg ezekből az üzenetekből. Nem tudom, hogy mi forog a lelkükben, miközben néha-néha elejtik elmés benyögéseiket és azt sem tudom, hogy mi forog abban, akinek alig fogy ki szájából a szó, vagy abban, akit egyáltalán nem tudok szóra bírni. Mégis remélem, hogy azok a közös játékok, filmjelenetek, történetek, melyeket hallanak, szívük azon fiókjaiba kerülnek, melyeket életük legnehezebb pillanataiban fognak kinyitogatni. Ha így lesz, remélem, hogy ezekből a fiókokból életerőt, jó tanácsokat tudnak előhalászni.
Nekem többet ér...
A második óránk témája az értékekről szólt. Négy tárgyat tettem az asztalra: egy nyakkendőt, egy verses kötetet, egy gipszfigurát és egy karikagyűrűt. Négy tanulónak átadtam egy-egy cetlit, melyeken pénzösszegek szerepeltek 100-tól 15 ezer forintig. Kértem őket, hogy az árcédulát rakják ahhoz a tárgyhoz, amelyik szerintük annyit ér amennyi a papíron levő összeg. Négy újabb tanulónak üres cetlit adtam és arra kértem őket, hogy írják fel a papírra, hogy szerintük én mennyiért adnám el a gyűrűt, a gipszfigurát stb. Mindenki kevesebb értéket írt a papírra, mint amennyi az eredeti ára lett volna, sőt, valaki a gipszfiguráról úgy gondolta, hogy ingyen is tovább adnám. Aztán elmondtam nekik, hogy miért érnek többet ezek a dolgok annál, mint amit ők ráírtak, vagy amennyibe eredetileg kerültek. A nyakkendő azért, mert ez az első ajándék amit a feleségemtől kaptam. A verses könyvet a szerzőtől, kedves barátomtól, Makovei Jánostól kaptam, aki dedikálta is azt. A gipszfigura Filemon fiam karácsonyi ajándéka volt 2009-ben, a gyűrű másik példánya pedig a feleségem kezén díszeleg. Vagyis egy tárgynak, vagy egy embernek az értékét sok minden meghatározza. Ha nem vigyázunk, akkor alulértékelhetjük a másikat, és minden alkalommal ez történik, amikor a buta, csúnya, ügyetlen és ehhez hasonló jelzőkkel illetjük egymást. Értékesek vagyunk, sokkal értékesebbek, mint amennyi az árcédulánkon szerepel!
Egy bizarr betörés
A gondolatmenetet tovább folytattuk a bizarr betörés történetével, mely szerint két férfi betört egy áruházba. Sok-sok órát töltöttek ott, de nem vittek el semmit. Másnap kinyitott az áruház, és csak négy óra elteltével derült ki a turpisság. A betörők ugyanis kicserélték az összes termék árcéduláját. A bicikli árát rátették az ingre, az ingét egy zoknira, a zokniért egy lexikonra és így tovább. Vajon mi tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire értékesek vagyunk? Nem lehet, hogy valakik kicserélték az árcédulánkat és esetleg kevesebbnek tartjuk magunkat a valóságnál? Az órát A hozomány című történettel fejeztem be, mely a blogomon is elolvasható.

Talán ma egy kicsit fáradtabbak voltak a gyerekek mint két hete, de örültem, hogy figyelnek, fülelnek. Nem tudom milyen körülmények közül érkeznek az iskolába, mi várja őket itthon, vagy a nagybetűs ÉLET-ben. Mindenesetre remélem, hogy ez a mai nap is egy apró segítség volt az emberré válás útján.