Becses vagy!

"Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek..." (Ézs 43,4)

A házastársak nagyon sokszínűen becézgetik egymást: édesem, kedvesem, drágám, kincsem... Aztán vannak olyanok, akik az élővilágból merítenek ihletet: rózsám, violám, bogaram, galambom, tubicám... És itt jutunk el a becézgetés evolúciójának csúcsára, arra a pontra, amikor az egyes szám első személyt felcseréli az egyes szám második személy, de az ihletet még mindig az élővilág adja; nem, már nem a turbékoló galambok, hanem például a hajszálak között megbúvó rovar, vagy a sárban fetrengő, esetleg a mezőn legelésző négylábú emlősök.  

Isten értékel bennünket; drágának, és becsesnek tart minket. Egyébként bármily meglepő is, a Sátán is tudja, hogy mennyire értékesek, becsesek vagyunk. Ha nem így lenne, nem akarna megbecsteleníteni. Megbecsteleníteni ugyanis csak azt lehet, aki becses. Ugyanez más vonatkozásban is igaz. Ha nem lennének értékeink, Sátán nem azért jönne mint a tolvaj, vagyis hogy lopjon, öljön és pusztítson. Csak azt lehet kirabolni, akinek vannak értékei!
Választhatunk. Vagy követjük Isten lelkületét, aki így becézgette népét: drágának tartalak, becses vagy, szeretlek. De másként is dönthetünk. Odaállhatunk a Tolvaj oldalára is, aki folyton ilyeneket sugdos: te semmirekellő, ügyetlen, buta... Amikor így minősítjük egymást, amikor a másik gyengeségeit rakjuk a kirakatba, amikor jót mulatunk embertársaink ballépésein, a Tolvaj szekerét toljuk.
Mi a tanulság? Talán annyi, hogy vigyázzunk szavainkra, hiszen ezt a világmindenséget egyetlen szó hozta létre, de ugyanígy egyetlen szó arra is képes lehet, hogy romba döntse azt a világot, ami bennünk lakik.